2013. január 21., hétfő

Laska és tsai.



Egy ideje szüneteltettem, ideje volt újra, az imádott karfiolleves újabb változatakészült.


Sült karfiolleves laskával







1 fej vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma

fél kiló laska gomba
kakukkfű, só, bors

1/4 bögre száraz fehérbor
3 bögre alaplé
1 doboz görög joghurt

1 dl tej

A rózsáira szedett, megmosott karfiolt olajjal belocsolt tepsibe tesszük, sózzuk, borsozzuk és jól átforgatjuk, hogy mindenhol érje az olaj. Előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük közepesen erős lángon.
A felkockázott hagymát megfonnyasztjuk, majd az apróra vágott fokhagymát és a kakukkfüvet rádobjuk és kb. 1 percig forgatjuk, amíg illatos lesz. Megpároljuk rajta a felaprított laskát, majd felöntjük a borral. Rászórjuk a megsült karfiolt és ráöntjük az alaplevet. Forrás után kisebbre vesszük a lángot és kb. 20 percig főzzük. Hozzáadjuk a joghurtot és a tejet, amint egyet rottyan lekapcsoljuk.




Gombával rakott krumpli






Krumplit vékonyra gyalulunk. Kivajazott jénaiba rétegezzük pirított hagymán megfonnyasztott, fűszerezett laskával és besamellel. A tetejére egy pici mozarellát és házi pestót pötyögtetünk, majd forró sütőben megsütjük.


Régi nagy kedvencem téli estékre. Ezer éve nem készült.


Marokkói rizses húsgombócok





Sárgarépatorta citromos mascarponekrémmel


A klasszikus ezúttal krémmel megkenve, mint eddig még sose.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése