2011. április 29., péntek

Jutka szülinapi rendelése

Ma sütikkel megyünk bulizni, ez volt az ünnepelt kérése. Márpedig ilyenkor az embernek fejet kell hajtania az óhaja előtt. Így ma munka előtt sütigyártásba fogtam :)



Máktorta és brownie

Brownie

18 dkg vaj
18 dkg étcsoki
3,5 dkg kakaópor
8 dkg liszt
3 tojás
15 dkg cukor
1 cs. bourbon vaníliás cukor
csipet só

Vízgőz felett összeolvasztjuk a vajat és csokoládét. Hűlni hagyjuk.
A tojásokat a kétféle cukorral habosra keverjük.
A lisztet összekeverjük a kakaóporral és egy csipet sóval.
A kihűlt csokis vajat hozzákeverejük a tojásos masszához, majd a lisztes egyveleget is beleforgatjuk. Az egészet simára keverjük.
Sütőpapírral bélelt vagy kikent formába simítjük a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 17 percig sütjük. Akkor jó, amikor a teteje már szilárd, belülről pedig sötét és ragacsos.


2011. április 27., szerda

Húsvéti maradékok felhasználása

Ez alatt nem a sonka-tojás kombó értendő, mert egyik sem maradt, hanem a maradék alapanyagok, úgy, mint répa, medvehagyma, túró, stb.
Nem sokat kellett ötleteken gondolkodnom, a mostanság legnépszerűbbek kerültek megint terítékre: medvehagymás túrós pite és répatorta, ill. muffin a szokásostól picit eltérően.



Répás őzgerinc és muffin

45 dkg reszelt sárgarépa
3 tojás
20 dkg nádcukor
10 dkg cukor
15 dkg bio tönkölybúza fehérliszt
10 dkg bio teljes kiőrlésű búzaliszt
1 tk. szódabikarbóna
2 dl olaj
vaníliakivonat
fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió
15 dkg mazsola
1 maréknyi bio kókuszchips (dm)

Mindent összekeverünk, őzgerinc formába öntjük (ami kimaradt, azt muffin formába) és közepesen meleg sütőben, kb 160 fokon egy óra alatt megsütjük (muffinokat kb 20-25 perc alatt.




A medvehagymás túrós pite nálam fodros szélű pitetálban sül, ma éppen grahamlisztből és natúr napraforgómaggal a tésztájában. Sütési idő töltelékkel általában 25-30 perc.

2011. április 24., vasárnap

Húsvéti kalács

Életemben először úgy döntöttem, hogy teszek egy kísérletet a kalácssütésre, hátha.
Úgy néz ki nem vallottam csúfos kudarcot :)

Húsvéti tál a frissen sült zsemlékkel

Sós minikalácsok

A kalács





2011. április 23., szombat

Pészách szombati (nagyon nem kóser) ebéd

Mára áthívtuk a nagyit ebédelni, aki a telefonban nosztalgiázott, hogy mennyire szerette, amikor a nagymamája ilyentájt maceszgombócos levest és macesztortát csinált.
Ezért úgy döntöttem, hogy ma még pészáchi menü lesz és csak vasárnap indul be a húsvéti kajaszezon. Így a mai menü marhahúsleves maceszgombóccal, tejszínes-medvehagymás jércemell petrezselymes-hagymás krumplival, párolt lilakáposztával és jégsalátával, na meg macesztorta.
Miután legutóbb valami nagyon elfuserált recept alapján készült a nagyon kemény és béna maceszgombóc, idén úgy döntöttem, hogy Fűszeres Eszterben megbízhatunk, úgyhogy tőle vettem a recepteket.







Maceszgombóc

Marhahúsleves maceszgombóccal


A jércemelleket besóztam, egy jénaiba olajat locsoltam, egymás mellé pakoltam a húscsíkokat, megszórtam feketeborssal, chilivel. Rászórtam egy szál felkarikázott újhagymát, egy jó adag csíkokra vágott medvehagymát és fél csomag petrezselymet. Meglocsoltam kb. 3 dl tejszínnel és fólia alatt megpároltam, majd mielőtt fólia nélkül visszatoltam, kicsit rálötyköltem a tejszínt a zöldekre, hogy ne száradjanak ki.



Tejszínes-medvehagymás jércemell




Macesztorta

A macesztortát normál tortaformában sütöttem, amikor kihűlt a tészta, félbe vágtam. A vajas krém felét (25 dkg vaj+20 dkg porcukor) darált dióval, másik felét keserű kakaóporral kevertem ki. Az alsó tésztalapot előbb megkentem jófajta üstben főzött szilvalekvárral, erre kentem a diós krémet. Rátettem a felső tortalapot és bevontam a kakaós krémmel.
Brutál tömény lett, de a nagyi hálás közönség volt, úgyhogy megérte :)






Este Facebookon a Marsbéliek kiposztoltak egy sós karamelles maceszropogóst, amire rögtön rágerjedtem és egy fél adagot nekiálltam megcsinálni.


Maceszropogós


Karamellizált maceszropogós csokival

2-3 maceszlap
115g vaj
fél pohár barna cukor
fél pohár étcsoki, darabolva
fél pohár pirított mandula
durva szemű só

A sütőt kapcsoljuk 180 fokra.
Sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit úgy, hogy az oldalait is fedje.
Rakjuk ki macesszal a tepsi alját, ha kell kis darabokat törve a rések foltozásához.
Egy kisebb lábasban olvasszuk össze a vajat a barna cukorral, forrás után gyakran kevergetve 3 percig főzzük. Húzzuk le a tűzről és egy hőálló spatulával kenjük egyenletesen a maceszlapokra.
Tegyük kb. negyed órára a sütőbe, ha kell sütés közben vegyük kisebbre a hőfokot.
Amikor a karamellréteg megbarnul, kivesszük, azonnal rászórjuk a csokidarabokat.
5 perc után spatulával szétkenjük, megszórjuk a sóval és a mandulával, óvatosan belenyomogatva a csokiba.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd hűtőbe téve dermesszük rá teljesen a csokit.
Tördeljük össze és egy jól záródó dobozban tartsuk.




2011. április 16., szombat

Indiai spenótos csirke


Egyik nagy kedvencem, ha indiai étteremben eszem. Tegnap kitaláltam, hogy keresek receptet hozzá és ma ebédre elkészítem. Az eredeti recepthez képest idő hiányában (vagyis nem tudtam piacra menni) annyit változtattam, hogy fagyasztott spenótot használtam.
Gyors, könnyű, de valahogy mégsem az éttermi ízt hozza, viszont így is nagyon finom és fűszeres :)





2011. április 14., csütörtök

Répatorta

Tudom, hogy nemrég volt, de tegnap este megint kedvet kaptam egy kis nyuszikajára. Ezúttal szuper egészséges változatban bio teljes kiőrlésű búza- és bio tönkölylisztből, nádcukorral. Már csak a sütőportól kéne megszabadulni :)

2011. április 12., kedd

Túrótorta medvehagymával

Még mindig a hűtőben volt a múlt hétvégi medvehagyma csokor nagyja, amihez ki is néztem már vagy egy hete ezt a receptet, úgyhogy ma már összeszedtem magam lélekben és megsütöttem, nehogy kárba vesszen a rövid szezonos finomság :)


Nálam annyi változás történt, hogy nagyobb formában sült, így laposabb lett (és rövidebb ideig sült), illetve mivel a diódarálón kihullottak a tökmagok, így egyben került a tésztában és azt kell mondjam, állati jó íze van így a tésztának :))






2011. április 10., vasárnap

Goodfellas

Miután bepácoltam csirkemájat mustárral és elterveztem a hozzá való medvehagymás krumplipürét és babköretet, beugrott, hogy milyen régóta szerettem volna kipróbálni a Goodfellas c. film húsgolyós paradicsomos spagettijét.
Így vasárnapra dupla menüvel állok elő :)


Ízelítőül az emlékezetes filmjelenet:

(nem elhanyagolható a zenéje sem...:) )


2011. április 3., vasárnap

Zöldborsókrémes pite és medvehagymás fasírt

Hozzávalók

A tésztájához:
20 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
1/2 tk. só
frissen őrölt fekete bors
3 ek. jéghideg víz

A töltelékhez:
30 dkg mirelit zsenge zöldborsó
5 dkg vaj
2 tojás
8 dkg frissen reszelt parmezán
2 dl tejszín
2 cs. friss petrezselyem
frissen reszelt szerecsendió
só és frissen őrölt fekete bors
15 dkg füstölt, főtt sonka, apró kockákra vágva

A tésztához először keverőtálba szórom a lisztet, sózom, borsozom, majd kisebb kockákban hozzászeletelem a hideg vajat és gyorsan, amennyire csak tudom morzsásra vegyítem őket a kezemmel. Aztán a vajas-lisztes morzsához öntöm a tojássárgájákkal, meg a hideg vizet és gyorsan alatt összegyúrom a tésztát. Mivel a hosszas gyúrogatás árt a tésztának, nem kell nagyon gondosnak lenni: ha már úgy- ahogy összeállt, akkor készen is van.

Az összegyúrt tésztát kb. 4 cm vastag, hosszúkás hurkává formálom és folpackba csomagolva vagy 30 percig pihentetem a hűtőben.

A töltelékhez serepnyőben gyengéden megolvasztom a vajat, aztán hozzászórom a még fagyos zöldborsót és fedő alatt puhára párolom. Utána beleöntöm a turmixgépbe megpárolt, de már langyos zöldborsót és beleütöm a tojásokat. Felöntöm a tejszínnel, hozzászórom a reszelt parmezánt, belevagdosom ollóval a rengeteg petrezselymet és reszelek hozzá friss szerecsendiót. Picit megsózom még, tekerek hozzá frissen őrölt borsot és már nyomom is a gombot, hogy a géppel összeturmixoljam a zöldborsós tölteléket.

Bekapcsolom a sütőt 200 C-ra (gázsütőn ez a 6-os fokozat) és amíg bemelegszik, addig kivajazok egy 29 centi átmérőjű, fodros szélű kerámia-tortaformát, majd belenyomkodom a ½ centi vastag körszeletekre felvágott omlós tésztát úgy, hogy a tortaforma széleire is feljöjjön a tészta, mert így lesz pereme a pitének.

Villával megszurkálom néhány helyen a tésztát, ráborítok egy nagy darab sütőpapírt, arra szórok babot és mehet is a tészta a sütőbe 20 percre, hogy utána sápadt aranysárgán vegyem ki onnan. A bab arra kell, hogy a tészta ne emelkedjen meg, maradjon hely a tölteléknek.

A sütőt visszakapcsolom 175 C-ra (gázsütőn ez a 4-es fokozat).

Ha már kihűlt a tészta, beterítem az apró kockákra vágott sonkával, utána pedig óvatosan ráöntöm vagy rákanalazom a zöldborsós tölteléket. 25-30 perc alatt sül meg a kémes zöldborsós pite, amit akár melegen, akár langyosan tálalhatunk némi zöldsaláta társaságában.



nálam dupla adag medvehagymával készült és így is elbírt volna többet.


2011. április 2., szombat

Medvehagyma


Ma a piacon ráugrottam az utolsó csomag fellelhető medvehagymára, aztán gyakorlatilag az egész napot receptek keresésével töltöttem, hogy kitaláljam mihez használjam :)

Az első befutó a sok elvesztegetett idő miatt egy egyszerű és gyors leves lett.

Utána egy rizottó készül Gordon Ramsay-tól.





Medvehagymás krumplileves kenyérrel

2 finomra aprított hagyma
kb. 80 dkg lisztes krumpli felkockázva
6 dl forró alaplé
kb. 10 dkg szikkadt rusztikus kenyér darabokra tépkedve (nálam itthon sütött parasztkenyér maradék)
3-4 maréknyi medvehagyma, megmosva, egyben
extra szűz olívaolaj
szárított chili
parmezán

Egy edényben közepes lángon melegítsünk némi olajat, dobjuk rá a hagymát és néha kevergetve főzzük 5 percig (amíg megpuhul, de még nem barnul meg). Keverjük bele a krumplit, egy jó csipet sót, fedjük le és tegyük takarékra a lángot. kb. 15-20 percig hagyjuk így, közben ellenőrizve, hogy ne kapjon oda.
Öntsük hozzá az alaplét, picit tekerjük nagyobbra a lángot, hogy gyöngyözzön, de ne forrjon. 6-8 percig így főzzük, majd amikor a krumpli már puha, beledobáljuk a kenyérdarabkákat és a levesbe nyomkodjuk.
Húzzuk le a tűzről és dobjuk rá a medvehagymát. Én fedő alatt hagytam így kb. 5 percig.
Tálaláshoz készítsük ki az olívaolajat, chilit és parmezánt, mindenki ízlés szerint tegyen ezekből a tányérjába.


Úgy alakult, hogy a rizottó végül nem készült el, de megsütöttem a vasárnapi családi vacsira egy répatortát és Fűszeres Eszter tökéletes máktortáját.



Gyors és finom répatorta

50 dkg reszelt sárgarépa
50 dkg liszt
1 kk. sütőpor
1 kk. szódabikarbóna
20 dkg cukor
4 tojás
25 dkg darabolt dió
3 dl olaj
ízlés szerint fahéj

A hozzávalókat összekeverem és előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütöm.
Kedvemtől függően időnként citromos cukormázzal is bevonom.