2010. december 26., vasárnap

Diós csók


Egy ideje megkaptam Icus barátnőm anyukájától az isteni diós csók receptjét.
Mivel a karácsonyi borleves miatt felhalmoztam egy nagyobb mennyiségű tojásfehérjét, itt az ideje kipróbálni.




1 tojás fehérjét kemény habbá verjük, 7 dkg porcukrot fokozatosan hozzákeverünk, meg annyi darált diót, amivel jól formázható lesz. Reszelhetünk bele citromhéjat is.
Kézzel kis gombócokat formázunk belőle és tepsire rakva, előmelegített sütőbe toljuk és kisebb lángon kb. 7-12 percig sütjük.
(Én háromszoros mennyiséget csináltam, ami a képen látható adag max. duplája)
Gyorsan együk, különben más teszi!


Így nem olyan látványosak, viszont nagyon finomak! :)

2010. december 25., szombat

Vacsora szentestére

Boldog karácsonyt! :)


Borleves

1 ü. száraz fehér bor
cukor, ízlés szerint
6 tojássárga
vanília
fahéj
szegfűszeg
szegfűbors
gyömbér
kardamom
2 dl tejszín
5 dl tej
mazsola

A bort a fűszerekkel feltesszük forrni, a fűszereket pár perc után kiszedjük belőle.
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük.
A tejszínt belekeverjük a borba, majd hozzáöntjük a tejet, amikor visszaforrósodott, a cukros tojást is óvatosan belekeverjük, hozzászórunk mazsolát, egyet forralunk rajta és lekapcsoljuk.
Langyosan tálaljuk.


Továbbiakban készült még sült kacsa citrusgyümölcsökkel, benne sült gesztenyével. Párolt, narancsos vöröskáposzta; hagymás krumpli. Sült céklasaláta (most avokádó nélkül) és spenótos-céklás friss vegyes saláta.

Utána meg a saját sütéseken kívül anyum által: zserbó és flódni :))

2010. december 19., vasárnap

Karácsonyi sütik



Az éves karácsonyi süti termés elég szerény lett. Idő hiányában egyelőre csak 3 féle készült, remélem még menet közben egy-kettőt be tudok iktatni.
Mondjuk egy püspökkenyér vagy még egy gyümölcskenyér, de a szárazabb tésztás kivitelből :)
Hosszas dilemmázás után azokra esett a választásom, amik egy hétig lazán elvannak becsomagolva, dobozolva, hamár ilyen messze esik az ünnep az aranyvasárnaptól...




Kezdésnek megcsináltam az e havi TV Paprika újságban található gyömbéres kekszet. Miután kész lett, rájöttem, hogy ez az, amit Jutka barátnőmnél kiköveteltem, mint új blogbejegyzés, úgyhogy nem is körmölök, itt a link.

Gyömbéres keksz

Bár elhatároztam, hogy nem a tavalyi sütiket csinálom, hanem újakkal kísérletezek, azért becsúszott egy ismétlés. Recept innen.

Pebber nodder

A harmadik süti egy karácsonyi mézes gyümölcskenyér, aminek az eredeti receptjét átszabtam helyi igényekre :)
Ami változott:
15 dkg dió és 15 dkg mazsola került bele, mandula meg nem. Répa helyett almát reszeltem bele és egy narancs és fél citrom héját is, aszalt szilvát kihagytam.

Kóstolás után, 6 nappal a sütés után is frissen!


És íme így néz ki az elmúlt hetek készülődéseinek eredménye átadásra készen:

Celofánba csomagolva, hópihével díszítve, kis zacskós narancssóval megtoldva :)

2010. december 18., szombat

Könnyű szombati estebéd

A karácsonyi felhozatal megsütése előtt feltettem főni egy nagy fazék marhahús-levest, csináltam egy avokádós sült cékla salátát, póréhagymás avokádókrémet és egy sáfrányos édeskenyeret.
Ezzel jól el is ment az időm, úgyhogy karácsonyi sütiket csak holnap fogok sütni...


Az ínycsiklandó illatú frissen sült céklák

Avokádós sült cékla saláta fetával

Póréhagymás avokádókrém

Sáfrányos édeskenyér

2010. december 15., szerda

Az új szilikonforma felavatása


Mirelle-féle joghurtos édeskenyér

1 kis pohár natúr joghurt
12 dkg cukor
10 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
2 tojás
1/2 cs. sütőpor
0,8 dl olaj
csiper só
5 dkg felaprított étcsoki
darált dió és mák

A száraz alapanyagokat összekevertem, majd hozzádolgoztam a nedveseket is.
Mivel maradt pár kanálnyi darált dióm és mákom, azt is beletettem (a mákot csak kisebb részéhez, mert öcsi nem szereti). Beleöntöttem a formába és előmelegített 185 fokos sütőbe toltam.
Eredeti recept itt.

Még forrón.


Készült mellé egy isteni narancsos vaj is, amit egy Éva magazinban találtam.

12,5 dkg vaj
1 púpozott tk. reszelt narancshéj
1 ek. juharszirup
csipet só

Keverjük jól kis és fogyaszthatjuk is.

2010. december 12., vasárnap

Beigli és még több lekvár

A mai napot szemeltem ki beigli sütésre. Mondhatni feláldoztam rá, merthogy erre akárhogy csinálom, mindig rámegy a teljes nap...
Nálam nincs sok variálás, a szokásos Horváth Ilona szakácskönyvből sütöttem. Meggyes-mákos, mazsolás-diós és gesztenyés-meggyes a klasszik, amihez ma hozzácsempésztem egy általam készített túróval töltöttet is. Azt várom legjobban :)
Most már finisben vagyok, így éjfélkor a második hatosfogat sül, remélhetőleg már nem sokáig...
Az idei eléggé kísérleti jellegű, tekintettel a nekem merőben új elektromos sütőben való sütésre. Próbáltam utánajárni, hogy ebben hogy is kéne, de mivel ahány ember, annyi verzió, most a légkeveréses 150-160 fok nyert. Persze, lehet, hogy jövőre módosítok.

Íme itt hűlnek:



Beiglikelesztés közben ma elkészült a várva várt lilahagyma- és csokilekvár is.
Kiváncsian várom a megajándékozottak visszajelzéseit.


Lilahagyma lekvár

1,5 kg lilahagyma
1 cs. 3:1 Quittin por
2 narancs leve
só, durván őrölt feketebors
cukor
balzsamecet
vaj

Vajon megkaramellizáltam a cukrot, rádobtam a vékony szeletekre vágott hagymát és gyakran kevergetve fonnyasztottam. Hozzákevertem a befőző port, befűszereztem, balzsamecetet öntöttem bele, majd kis idő után megkóstoltam és utánízesítettem.
Amint kész lett, gyorsan tiszta befőttesüvegekbe szedtem, bezártam és fejjel lefele hagytam kihűlni.

:)



20 dkg keserű csoki
4 dl feketekávé
1 cs. Quittin 3:1 por
20 dkg cukor
fahéj, chili
rum- és vaníliaaroma

A kávét a befőzőporral, a fűszerekkel, cukorral, aromákkal összeforraljuk. Belekockázzuk a csokit és addig kevergetjük, amíg szépen felolvad benne.
Üvegekbe töltjük, lezárjuk és fejjel lefele állítjuk pár percre.

Ajándékozásra várva.


2010. december 9., csütörtök

Téli narancsőrület



Idén úgy döntöttem megspórolom az éves idegeskedést és fölösleges pénzköltést karácsonyra és gasztro ajándékokkal lepem meg a barátaimat.
Ma reggel láttam neki az első adagnak, máris ünnepi illatfelhőbe burkolózva :)



Előkészületek.

Az alábbi képen látható mennyiség 7 narancs és 1 citrom héja. Kevésnek tűnik, de sütibe elég sokáig elég lesz szerintem.

Kamrakészen.





.

Kész :)


Száradásra várva.


Szépek :)